Samobor XCO C1 Horvátország
Képek
Ezen a hétvégén Horvátországban vettünk részt egy C1 versenyen a válogatottal együtt.
Szombat délelőtt indultunk a versenyre, délután pályajárás, nevezés.
A szállás kicsit meglepet mindenkit, de egy éjszakát túléltünk. Egy szobába aludtunk vagy 20-an.
A pálya kemény meredek emelkedőkből és le felékből ált, amelyek elég technikásak voltak.
Az időjárás is kegyes volt hozzánk, nem úgy, mint Szilvásváradon az itthoniaknak. Végig kellemes 20 fok feletti hőmérséklettel, bár éjszaka volt egy kis eső, de ezt a pályán nem lehetet észrevenni.
A versenyen kb. 60 induló volt a fiúknál, 6-7 országból. A csapat jól szerepelt, Juhász Zsolti 9. lett, a végére egy kis izgalom is kerekedett mivel Zsolti futva közeledett a célhoz. Az utolsó körben elszakadt a lánca és a fel feléket futva oldotta meg.
Csielka Márk 22. Szatmáry András 24. helyen végzett.
Bogár Gábor két csapat társával együtt haladt a mezőny első felében mikor feladni kényszerült versenyt géphiba miatt. Az utolsó előtti körben a lánc beszorult a küllők és a racsni közé és egyszerűen nem lehetet kivarázsolni a láncot. Így nem tudta befejezni a versenyt.
Összességében elmondható, hogy a csapat hozta a tőle elvárható teljesítményt, reméljük a következő hétvégén még jobb eredmények születnek majd egy Csehországi több napos viadalon.
Hajrá Euro one-Cube!
Szólj hozzá Te is!