blog

Merida Bike S1 Nove Mesto na Morave (Csehország)

Verseny- 2010.június 18. - Szatmáry András

Képek Hétvégén Csehországban álltunk rajthoz egy S1-es (Stage) azaz többnapos versenyen. Márk sajnos nem tudott velünk leutazni, mivel testnevelésből tett érettségi vizsgát emelt szinten.

Pénteken reggel vágtunk neki a nem túl hosszú útnak a válogatottal együtt. Kb. 3 órás út után érkeztünk meg a verseny helyszínére. Hamar rájöttünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, ha pontot akarunk szerezni mivel az európai elit nagy része is eljött a versenyre. Miután elfoglaltuk a helyünket, felállítottuk a sátrat és átvettük a rajtszámot elmentünk bejárni az XCO és a sprint kört. Az XCO pálya minden várakozásunkat felülmúlta, olyannyira hogy cseh kollégáknak talán az idei év eddigi legjobb pályáját sikerült összerakniuk. A pálya végig fenyvesben ment, tele volt épített részekkel, gyökerekkel, sziklákkal, letörésekkel így fizikálisan és technikailag egyaránt megterhelő volt rajta versenyezni.
Pályabejárás után nem sokkal következtek a sprint verseny kvalifikációs futamai, ahol a versenyzők még csak az óra ellen versenyeztek. Sajnos a csapatból csak Zsolti volt elég gyors ahhoz, hogy bejusson a nyolcaddöntőbe. A legjobb 32 között Zsolti összekerült a későbbi győztessel és a legutóbbi világkupán 3. helyen végző Jaroslav Kulhavý-val. Itt egy nem túl szerencsés rajt után végül feljött a 3. helyre mely sajnos nem jelentett továbbjutást számára, de 9 másodpercnyi jóváírást így is bezsebelhetett.
Másnap jöhetett az XCO verseny, ragyogó időben és szinte teljesen száraz pályán. A rajt beszólítás nem teljesen értjük mi alapján történt, de számunkra szerencsésen zajlott le. A versenyen ezzel ellentétben már nem volt túl sok szerencsénk. Andris a verseny elején bukásba keveredett és elállítódott hátsóváltója miatt az egész versenytávot ugráló lánccal kellett megtennie. Zsolti egészen az ?UTOLSÓ? kör végéig 22-23. pozícióban ment, amikor kiderült, hogy egy körrel megnövelték a versenytávot. Így végül több pozíciót vesztve végül 27. lett. Gábor egyenletes versenyzéssel végül a 39. helyet szerezte csak másfél perccel elmaradva Buruczki Szilárdtól, aki 37.lett. Andris a fentebb említett géphibájával végül 48. lett.
Következhetett az utolsó nap és a 44 km-es maraton melynek végére a szervezők betoldottak még egy XCO kört. A rajtolás itt már handicap-es rendszerben zajlott, ami azt jelenti, hogy a versenyzők az összetettben elfoglalt helyük szerint rajtolnak az adott időhátrányukkal. Zsolti indult közülünk legelőbb 12 perc 16 másodperccel Kulhavy mögött. Andris és Gabi körhátrányuk miatt 20 percre indultak az XCO győztesétől. A maraton végül mindenkinek jól sikerül, mindannyiunk tudtunk pozíciókat javítani. Összetettben végül Zsolti 26.(9 UCI pont) , Gábor 38. , Andris pedig 41. lett.
A hétvége összképe mindenféleképpen pozitív, hiszen egy jól megszervezett (leszámítva a + körös dolgot), színvonalas versenyen vehettünk részt, Európa legjobb bringásaival versenyezhettünk egy mezőnyben és sok hasznos tapasztalatot szereztünk mely majd jól jöhet a jövőben.
Találkozunk a Duna Maratonon.
Addig is legyetek jók és bringázzatok sokat!
Thanx for reading!

 

hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Kérjük, írd be a képen látható karaktereket!