blog

Juhász Zsolt az országúti hegyi OB bajnoka

Beszámoló- 2011.október 04. - Simonyi Csaba

Képek Véget ért a hivatalos 2011-es versenyszezon az EuroOne-Cube csapat számára, záró versenyük azonban sokkal jobbal alakult, mint ahogy azt gondolták volna. A hétvégén rendezték ugyanis az országúti Magyar Köztársaság Hegyi Bajnokságot, ahol az U23-as korosztályban Juhász Zsolt szerezte meg a bajnoki trikót, Szatmáry András pedig a bronzérmet.

Eredményével Zsolt a betegsége miatt kihagyott olimpiai-krossz bajnokság ellenére sem maradt idén bajnoki cím nélkül. Szatmáry András az U23-as olimpiai-krossz bajnoki címe mellé még egy hegyi bajnoki bronzot is megszerzett.
"Ez volt életem első országúti versenye és egyben a versenyszezon befejezése. A rajt előtt még kérdezgettem az országútiban járatosabb társakat, mire kell figyelni, hogyan is fog alakulni, mert teljesen más egy mountainbike verseny.
A megadott feladatot próbáltam követni, csapattársam Andris sokat segített, ezért köszönet neki. Azért nem véletlenül mondják a sportnak ezen ágára, hogy csapatmunka. Sajnos elkövettem egy kis bakit, amikor Andris leszakadt a ritmusváltásomnál azt hittem, hogy vele maradt a kategóriánkban levő ellenfél és a felnőtt csapattársa követ. Így nem tudtuk tovább egymást segíteni, ketten maradtunk. Végül a hegyi trikó sorsa az utolsó 200-300m-en dőlt el. Amikor Simon Péter hajrázni kezdett, nem szakadtam le róla, így az utolsó pár méterén kibújtam mögüle és sikerült megszereznem a bajnoki címet. Hozzá kell tennem, hogy szerencsém volt, mert nem tudtam hol a cél, mivel nem látszódott egyértelműen, így csak a „sok” embert látva gondoltam, hogy valahol ott lesz.”
– mondta a hegyikerékpárosként országúti hegyi bajnoki címet szerző Juhász Zsolt
 

hozzászólások

Szólj hozzá Te is!

Kérjük, írd be a képen látható karaktereket!